Az e heti dal eredeti változatát Marvin Gaye vette fel 1964-ben. Benne arról énekel, mennyire szerencsés, hogy a kedvese őt szereti. Mintha az én számból vette volna ki a szót.
Élő felvétel az 1960-as évekből:
Egy pedig 1974-ből, amikor a dal háborúellenes üzenetet is hordozott (a vietnámi háború utolsó évében járunk):
A következő évben évben James Taylor is elkészítette a maga változatát:
Amennyiben élőben is szeretnétek látni őt e dalt előadva:
A dal egyébként a múlt héten is egy feldolgozást előadó Jerry Garcia kapcsán jutott eszembe. Időrendben az övé a legutolsó felvétel.
Pontosabban utolsó előtti, mert tőle is mellékelek egy koncertváltozatot:
Újabb botrányos dalt hoztam erre a hétre. Eredeti változata:
Az 1960-as években a Rolling Stones tagjai voltak a rockzene leghíresebb "rosszgyerekei". Miközben a négy liverpooli sztár arról énekelt, hogy "I Wanna Hold Your Hand", és a közvélemény szépfiúkként ünnepelte őket, velük szemben a "gördülő kövek" híres slágerei egészen másról szóltak (pl. a Little Red Rooster, a Walking the Dog, az I'm a King Bee, az I Can't Get No Satisfaction - hogy csupán néhány korai felvételt említsek). A Beatles híres refrénje a Yeah, yeah, yeah volt (pl. a She Loves You-ban), az utóbbiaké a No, no, no (pl. A Heart of Stone-ban vagy Satisfaction-ben). Míg az előbbieket Chuck Berry, Buddy Holly vagy Elvis Presley ihlette meg, az utóbbiak példaképei inkább Muddy Waters, Bo Diddley vagy Elmore James voltak. Így szólt a dal a BBC zenei műsorában, a Top of the Pops-ban (ahol egyébként még 1964-ben ők voltak az első fellépő együttes):
A dal szövege magáért beszél. Olyannyira, hogy annak idején az amerikai rádióállomások nem merték túl sokat játszani. Az Ed Sullivan által vezetett legfontosabb tengerentúli könnyűzenei műsor eredetileg nem akarta engedélyezni az együttes fellépését ezzel a számmal. Végül abban egyeztek meg, hogy a refrénben a Let's spend the night together helyett Let's spend some time together fog elhangzani az élő felvételen. A dal előadása közben az örökmozgó énekes (és állítólag az együttes több tagja is) ennél a szövegrésznél rendszeresen alkalmazta a szemforgatást. Állítólag ezt követően a felháborodott műsorvezető azzal fenyegetőzött, hogy többet nem léphetnek fel az Ed Sullivan Showban.
Negyven évvel az eredeti (1966 augusztusában felvett) felvétel után készült japán koncertváltozat:
A dalt előadta David Bowie is, aki a dal végén kiegészítette a szöveget:
Bowie 1973-as turnéján, glam-rock korszaka csúcsán is előadta.
A dalt számos turnéján játszotta a Jerry Garcia Band is. Ezúttal az 1989-es változatot hallhatjátok, amelyen Clarence Clemons (a Bruce Springsteent kísérő E Street Band szaxofonosa) is játszik.
Nagy kedvencem Frank Zappa nem igazán kedvelte a szerelmes számokat, ám ennek ellenére ő maga is írt ilyeneket. Ezek egyike azonos címet visel a néhány héttel ezelőtti itteni Queen dallal, és tulajdonképpen az 1950-es évek stílusát parodizálja.
Az 1980-as években több turnén is játszották a dalt, különösen az 1980 végén felvett változat figyelemre méltó, amelyen Bob Harris fejhangon énekel:
Az egyik első (Ginger Baker, Jack Bruce és Eric Clapton alkotta) supergroup legismertebb felvételeinek egyike cseppet sem szokványos szerelmes dal. Szövegét a neves beatköltőnek, Pete Brownnak köszönhetjük: I'm with you my love/ The light's shining through on you...I've been waiting so long/ To be where I'm going/ In the sunshine of your love.
Mivel egy igazán különleges dalról van szó (amit annak idején még mi is többször játszottunk), további változatait is csatolom:
A Cream volt az első igazán ismert trió, amelyet később számos hasonló felállású banda követett. Csupán 2,5 éves fennállásuk búcsúkoncertjét a londoni Royal Albert Hall-ban adták 1968 végén.
A későbbiekben egyetlen alkalommal turnéztak ismét: 37 évvel feloszlásukat követően többek között a búcsúkoncertjük helyszínén is felléptek. Az ekkor már hatvanas éveikben járó zenészek kitettek magukért:
Az 1960-as évek végének másik híres triója is többször előadta a dalt. A legemlékezetesebb alkalomra egy élő BBC (nem a Baker-Bruce-Clapton rövidítése!) műsorban került sor éppen a Cream feloszlásának napján. Ekkor Jimi Hendrix váratlanul abbahagyta a Hey Joe előadását. "We'd like to stop playing this rubbish" - jelentette ki, majd a Cream-nek és tagjainak ajánlotta a Sunshine of Your Love rövid változatát - miközben a műsor producere és a személyzet vadul integetett, hogy hagyják abba, hiszen nem kaptak engedélyt több dal előadására. Ezek után Hendrixet kitiltották a BBC-ről. (Érdekesség, hogy a Cream megalakulását, majd megszűnését is néhány hónap később követte a Jimi Hendrix Experience létrejötte és felbomlása.)
A héten hunyt el Astrud Gilberto énekesnő, aki nagyjából hat évtizede világhírűvé tette a brazil bossa novát. Sok-sok évvel ezelőtt nagy élményt jelentett számomra sajátos finom, visszafogott, ugyanakkor érzéki és kifejező hangja. Mindehhez a sajátos latin-amerikai stílus és Stan Getz nagyszerű szaxofonjátéka járult. Első és leghíresebb dala a reménytelen szerelemről szól.
A Queen legismertebb lemezének szerelmes dalán Brian May hárfán is játszik, és természetesen felcsendül Freddie Mercury utánozhatatlan hangja is.
A balladát rendszeresen játszották koncertjeiken is, ahol az énekes a közönséget vezényelte:
A Queen utolsó turnéján (1986-ban) a londoni Wembley stadionban adták elő. (Ugyanebben az évben került sor mára már legendás budapesti koncertjükre is.)
A héten ismét egy haláleset írta felül terveim. Elhunyt a rockzene egyik nagyasszonya. Tina Turner hosszú karrierje az 1950-es évek végén indult, már három évtizeddel ezelőtt film készült mesés pályafutásáról (ő maga is több filmben szerepelt). A hatvanas-hetvenes években rhythm and blues és soul zenét játszott, majd a nyolcvanas-kilencvenes években könnyedebb popszámokkal vált igazi világsztárrá. Az e heti dal saját fiatalságomat is idézi, amikor erre (és több ekkori felvételére) is táncoltunk, (még kazettán) hallgattuk akkori slágereit.
Ha már a kezdőknél tartottunk: a rocktörténelem kiemelkedő "belépője" a Chicago bemutatkozó lemeze. Ennek egyik legkiválóbb dala (mi más címet is viselhetne) a Kezdetek. Ebben a billentyűs szerelméről, a felhőtlen boldogság időszakáról énekel - ám mindezt akár az együttes pályafutásának indulására is érthetjük. A kiváló album nagyszerű jövő ígéretét hordozta. A Chicago hangzását mindig nagyon kedveltem. Itt például a gitár bevezetője után sorra lépnek be a hangszerek, a harsona és trombita szólóját követően pedig különféle ütősökkel szórakozva zárják a felvételt. (Ezt a részt eléggé elhúzták egyébként, a dal kislemezváltozatán nem is szerepel.)
A következő évben felvett koncerten láthatjuk is őket.
Eddig nem sok 1980-as évekbeli zenét hallhattatok ebben a blogban. Ezúttal egy olyan hírneves zenész dalához folyamodtam, aki sokkal inkább az előző évtizedbeli lemezeiért ismert. A hasonló című filmhez készült felvétel az "abszolút" kezdőkről szól, akik "abszolút" szerelmesek. Bár bolondnak tűnnek, "abszolút" észnél vannak, amikor együtt lehetnek. Amíg szerelmük rájuk mosolyog, másra igazából nincs is szükségük. Rick Wakeman játszik zongorán, Don Weller pedig nagyszerű szaxofonszólóval teszi még emlékezetesebbé a dalt.
Egy koncertváltozat 2000-ből, ahol az érdeklődők megcsodálhatják Bowie hosszú haját (amit egyébként ritkán növesztett).