Az előző napokban nem voltam valami virágos jókedvemben, nem igen tudtam zenét hallgatni, ezért a mostani választás nem ígérkezett egyszerűnek. De mi mást hozhattam volna, mint a reménytelen, szomorú szerelem, a fájdalom és a kétségbeesett düh dalát, melyet oly megrázó módon adtak elő több mint fél évszázaddal ezelőtt a Derek and the Dominos tagjai. Sajnos több alkalommal is módomban állt megtapasztalni ezt a kiszolgáltatottságot, tehetetlenséget, így a már régóta ismert és kedvelt szám idővel mélyen megérintett. A lemezről, amelyen megjelent, a másik blogomban már írtam, és itt is idéztem már. A dal eredeti változatán a huszonöt évesen balesetben elhunyt legendás amerikai gitáros, Duane Allman is közreműködik, Claptonnal folytatott "párbajuk" igazán különlegessé teszi a felvételt. A dal végén a csalódottság enyhül, mintha a harag is feloldódna, a lírai én pedig belenyugszik a helyzetbe. Mára már magam is némiképp megbékélve és reménykedve hallgatom a hallgatnivalót és nézem a néznivalót.
Egy időben ezt a koncertváltozat hallgattam sokat, valamivel lazábban kezdődik, ugyanakkor nem kevésbé erőteljes (bár itt Duane Allman hiányzik).