Eddig nem sok 1980-as évekbeli zenét hallhattatok ebben a blogban. Ezúttal egy olyan hírneves zenész dalához folyamodtam, aki sokkal inkább az előző évtizedbeli lemezeiért ismert. A hasonló című filmhez készült felvétel az "abszolút" kezdőkről szól, akik "abszolút" szerelmesek. Bár bolondnak tűnnek, "abszolút" észnél vannak, amikor együtt lehetnek. Amíg szerelmük rájuk mosolyog, másra igazából nincs is szükségük. Rick Wakeman játszik zongorán, Don Weller pedig nagyszerű szaxofonszólóval teszi még emlékezetesebbé a dalt.

Egy koncertváltozat 2000-ből, ahol az érdeklődők megcsodálhatják Bowie hosszú haját (amit egyébként ritkán növesztett).

A néhány napja elhunyt kanadai muzsikusra egyik híres dalával emlékszem. Ebben otthonában egyedül mereng azon, vajon mi lehet kedvesével, aki szórakozni ment a barátaival.

A dal egy élő változata:

Még abban az évben elkészült a szám első feldolgozása:

A legutolsó alig néhány hetes: a Depeche Mode adta elő ugyancsak szimfonikus kísérettel:

 Egy örök kérdés, ami a szerelmeseket foglalkoztatja (a macskán kívül):

Sokáig csupán a dalnak a szerző által előadott változatát ismertem. Nemrégiben tudtam meg, hogy elsőként (egy évtizeddel korábban) egy női együttes adta elő:

Az 1970-es évek egyik legismertebb amerikai énekesnője is elénekelte:

Egy gyönyörű feldolgozás a 2000-es évekből a fiatalon elhunyt angol Amy Winehousetól: 

Egy számomra nagyon kedves dal arról, hogy szükségünk van a másikra, és mennyi alkalommal, hány meg hány helyzetben fontos kimondani: szeretlek!

A költészet napja alkalmával erre a hétre egy megzenésített József Attila verset választottam (amit magam is többször énekeltem):

 1977-es felvételen:

Így szólt 1994-ben Sebestyén Mártával és Sebő Ferenccel:

Végül pedig egy különleges a capella változat:

Az amerikai southern rock egyik legismertebb együttesének második lemezéről való az e heti dal.

Az ír együttes 1988-as lemezének záródala:

 Így szólt a dal egy milánói koncerten:

Egy másik ír zenekar feldolgozása 2001-ből: 

Egy szintén ír zenész 2013-as változata:

És még mindig. Bár egy jó darabig csak különböző előadóktól kívántam idézni, ismét egy Beatles dal következik. Ám míg az előző Lennon szerzemény volt, ez George Harrisontól származik, és a rockzene legjelentősebb múzsájának szól (akinek egyébként a múlt heti dalt is írták).

Egy feldolgozás, amelyet Tom Petty adott elő a Harrison halálának első évfordulóján tartott emlékkoncerten 2002-ben.

És egy újabb feldolgozás 2018-ból, a Journey énekesétől:

Az utóbbi felvétel akusztikus változata:

A mostani blogot részben ismét a történelem írja. Ezen e héten hunyt el ugyanis a tragikus sorsú Jim Gordon dobos, aki az egyik legismertebb szerelmes dal társszerzője is volt. A bevezető riff Duane Allmantól, a folytatás Eric Claptontól származik, Gordon a befejező, lírai rész dallamát írta és játszotta el zongorán. A felvétel egy 7. századi arab szerelmes történeten alapul, és néhány nap múlva további aktualitást nyer, ezért is választottam.

Így szólt az 1985-ös Live Aid koncerten:

Az 1990-es évek elején született meg a dal akusztikus változata, amely hatalmas sikert aratott, és elnyerte a legjobb rock felvételnek járó Grammy-díjat.

Végül pedig halljuk a Laylát egy 2011-es koncertről, ahol még az előzőnél is különlegesebb, New Orleans-i jazz stílusú feldolgozással lepnek meg a nagyszerű zenészek (a bevezetőben Clapton beszél hosszasan a jazzhez fűződő kapcsolatáról).

Van akinek ismerős lehet ez a dal, de itt még egyik előadót sem idéztem. A pályája elején álló nagyszerű együttes, és a kiváló énekesnő útjai hamarosan elválnak, közös daluk azonban a hatvanas évek sajátos hangulat árasztja (és még macskák is felbukkannak benne).