Az egyik legismertebb szerelmes dal lassan ötvenöt éves. Szerzője, a zongorista-énekes Leon Russell 1970-es bemutatkozó lemezén csendült fel. Ha az emberben kételkednek, mi mást tehet, mint ezt küldi szerelmének:

Íme egy akkori élő változat a szerző előadásában:

A dalnak több száz feldolgozása létezik, ezekből választottam néhányat. Andy Williams már a következő évben felvette:

Donny Hathaway ugyanabban az évben gospel-szerű feldolgozást adott elő:

A következő esztendőben a The Carpenters egyenesen lemezük nyitó, egyben címadó dalává tette: 

Ugyancsak 1972-ben énekelte el Peggy Lee is:

Cher előadásában kétszer is meghallgathatjátok, bár igazából az énekesnő különleges öltözékei miatt mellékelem mindkettőt:

Willie Nelson csupán egy gitárral adja elő a dalt, ami így különösen meghitté, üzenete pedig hitelesebbé válik:

Koncerten is többször előadta:

Az elsősorban countryzenészként ismert Willie Nelson után a "soul királynője", Aretha Franklin is elénekelte:

Vele is több élő felvétel áll rendelkezésre:

Franklin négy évtizeddel később is előadta a dalt. Ritka jelenet, amint az énekesnő zongorán játszik, és a legnagyobb jazz-billentyűsök közt számon tartott Herbie Hancock "másodhegedűsként" kíséri őt.

Visszatérve a hetvenes évek közepéhez: akkoriban adta elő a The Temptations is, akiket ezúttal egy amszterdami koncerten láthatunk:

Így szólt Ray Charles előadásában:

Akad egy olyan változat is, amelyen több mint három évtizeddel a dal megszületése után Ray Charles Russell és Nelson társaságában énekli a nagy slágert:

Whitney Houston egy meglehetősen modernizált (csupán jóval gyorsabb, számomra elég idegesítő) változatban adta elő, bár koncerten már jobban ragaszkodott az eredetihez:

Herbie Hancock egyik lemezére is felkerült a dal. Itt Christina Aguilera énekli:

Egy díjátadón élőben is előadták:

A fiatalon elhunyt angol énekesnő, Amy Winehouse egyik lemezén ugyancsak szerepel:

Végül az a változat következik, amit Russel a Rock and Roll Hall of Fame-be (hírességek csarnokába) való beiktatásakor adott elő John Mayer társaságában:

Vannak olyan dalok, amelyek a szerelem elmúlásáról, az azzal járó fájdalomról szólnak, ám akad olyan kivételes szám is, amely egyenesen címében szögezi le, hogy szó sincs szerelemről. Szóval tulajdonképpen ez is a szerelemről szól, de éppen úgy, hogy tagadja azt. Eddie Van Halen gitárjátéka annak idején egészen új hangot , ha úgy tetszik vérfrissítést hozott a heavy metal irányzat számára, szóval ő sem maradhatott ki a blogból. Az 1980-as évek egyik legnépszerűbb amerikai koncertzenekara első lemezéről származik az Ain't Talkin' Bout Love.

Ezen a koncertfelvételen már Sammy Hagar az énekes:

Az együttes első lemezén található dal különlegessége az akusztikus gitáron előadott bevezető, amit egy jóval gyorsabb, elektromos gitárral előadott riff követ. A Heart egyik legismertebb számát élőben is sokszor előadták, így válogathattam a koncertfelvételek közt. Mi mást tehetnék még hozzá: "Let me go crazy, crazy on you"

Előfordul, hogy jobb híján egy dallal tudjuk elmondani valakinek, mennyire fontos számunkra. Szerelmesen bizony nem tudunk betelni a másikkal, és erről sokan énekelnek. Ebben a blogban is például itt. Ezúttal egy szinte teljesen azonos című dal következik, ezúttal a hetvenes évek közepéről, a Free-ben ismertté vált Paul Rodgers következő együttesétől, a Bad Company-től. 

Well I take whatever I want/ And baby I want you/ You give me something I need/ Now tell me I got something for you,..

A kemény riffre épülő szám az együttes legnagyobb sikerévé, koncertjeik állandó darabjává vált, de tévéműsorokban is előadták. Az alábbiakban mindkettőre láthatunk egy példát:

Ha nem tudjuk eldönteni, hogy macska vagy hal legyen, választhatjuk az irigylésre méltó macskahalat. A dal eredeti változata attól a Robert Petwaytól származik, akiről alig tudunk valamit

Bobo "Slim" Thomas egy évtizeddel később rögzítette:

A későbbiekben Muddy Waters is eljátszotta, bár az ő változata a Rollin' Stone címet viseli. Ez az a felvétel, amiről például az ismert együttes vagy az amerikai magazin is kapta a nevét. 

Őt láthatjuk is, amint előadja a dalt: 

Eljátszotta Lightnin' Hopkins is:

B. B. King felpörgeti a tempót:

Első ismert fehér előadóként a Canned Heat játszotta el. Bemutatkozó lemezükön egy rájuk jellemző hosszú boogie-változatot hallhatunk:

Ugyanebben az évben vette fel repertoárjába a dalt Jimi Hendrix. A stúdióban rögzített változaton az elképesztő gitár mellett Mitch Mitchell dobszólóját is hallhatjuk:

Szerencsére a dal rengeteg koncertváltozatát is rögzítették. Ezek közül itt az egyik:

Az amerikai előadók után az ír Rory Gallagher is eljátszotta - ekkor még a Taste frontembereként. Érdekesség, hogy a dal stúdióváltozatán Hendrix Hear My Train A Comin' című dalát is felidézik. Ők is sok koncerten adták elő a kőkemény változatukat. Az egyik ilyen alkalomról videó is készült. Azt is mellékeltem 

Gregg Allman is felvett egy akusztikus változatot:

Buddy Guy és Junior Wells közös akusztikus lemezén is szerepel:

Végül hadd legyen egy felvétel ebből az évezredből is. Gary Clark előadása elsősorban Hendrixet idézi:

A fiatal gitáros a Fehér Házban is eljátszotta a dalt, ahol láthatóan Obama elnök is tetszett az előadás:

A román forradalmat követően, valamikor 1990-91-ben az ottani tévében indult új műsorban láthattam először rendszeresen nyugati rockzenét, elsősorban heavy metalt. Ez a klip onnan ismerős, nemrég került elém ismét. Az együttes annak idején nem keltette fel az érdeklődésemet, így egészen elfelejtettem őket.

Egy élő felvétel arról, hogyan szólt a dal koncerten:

Van Morrison csupán 18 évesen írta ezt az igazi klasszikust, amit első együttesével adott elő:

A dalnak az évtizedek során rengeteg feldolgozása született. A Shadows of Knight alig néhány hónapon belül rögzítette saját változatát:

Jimi Hendrix három évvel később gitárfutamaival színesítette:

Ha Henrdrix magáévá tette a dalt, ezt talán még inkább elmondhatjuk a másik Morrisonról, aki az eleve nem túl visszafogott szöveget teszi még egyértelműbbé:

Az északír együttes dala igencsak népszerűvé vált az Egyesült Államokban. Ott született meg a legismertebb feldolgozás is, Patti Smith legendás bemutatkozó albumának nyitószáma. Ezen a rock and roll nyersebb változatát adták elő, megteremtve a punk hangzást, miközben a költészet és az avantgárd elemeit is beépítették előadásaikba, majd lemezeikbe. Kitűnően szemlélteti ezt a Gloriát magába foglaló felvétel eredeti és koncertváltozata is:

Végül ismét Van Morrison énekével hallhatjuk, aki 1993-ban kőkemény és emlékezetes bluesos változatot adott elő az akkor már nyolcvanon túl járó John Lee Hookerrel közösen:

A hetvenes évek második felében sikeres ír együttes egyik legismertebb dala a ballada, amelyen Gary Moore gitárjátékát is hallhatjuk. 

A szám egy 1978-as koncert változata: 

Néhány feldolgozás:

Nem a gyűrű a lényeg, hanem amit kifejez. Ennek ellenére a gyűrű is lehet fontos, ahogyan a Black Crowes-tól hallhatjuk. You're the reason I want to sing/ You make me feel like a king/ I love the sunshine that you bring/ I think I'll buy you a diamond ring/ A diamond ring/ Baby baby say I do/ And I'll spend my life with you.

A Beach Boys egyik leghíresebb dalát különleges hangszerelés, barokkos hangulat és merész harmóniák jellemzik. A nem egészen háromperces felvételen bonyolult és új zenei megoldások sora hallható, miközben a szám szövege sem szokványos.

Élőben is láthatjuk őket, amint előadják a dalt: