Az egyik legismertebb blues sztenderd az önzetlen szerelemről szól. Számos többé-kevésbé hasonló előzményt követően 1949-ben Tampa Red rögzítette elsőként, és énekelte az oly sokszor ismételt refrént: "When Things Go Wrong with You It Hurts Me Too."

A dal Elmore James előadásában vált ismertté, aki a szöveget is módosította, és slide gitárszólójával tette emlékezetessé a felvételt.

Elmore James nyomán rengeteg blues előadó játszotta el. Például John Mayall:

Se szeri se száma a további feldolgozásoknak.

Hobo teljesen átírta a szöveget, amely így a hippikorszak fiatalon elhunyt "hőseinek" állít emléket.

Néhány héttel halála előtt egyik utolsó koncertjén Luther Allison is előadta:

Végül Keb' Mo akusztikus változatát hallhatjátok:

A mostani nem igazi szerelmes dal, nem is jellegzetes Gene Clark-szerzemény. Az énekes a lágy, melankolikus hangzást itt jóval keményebbre cseréli, a visszafogott countrys-folkos stílust felváltja a nyers blues. Ennek megfelelően a szöveg sem a szokásos: a máskor magányosan merengő, búsan borongó előadó itt gátlástalan, laza csavargóként pózol. A folyton úton levő koncertező zenész hencegését halljuk, aki elégedett mozgalmas életével, esze ágában sincs megállapodni. Többek közt szeret a szép hölgyeknek is énekelni: "I´m a fool for the highway, I never thought of settling down/ I like to play my music when there´s lots of pretty women around/ Never noticed any difference between a woman and a lady/ I love 'em all from sixteen to eighty."

A napokban hunyt el a Grateful Dead egyik alapítója, Phil Lesh, aki a zenekar megszűnéséig annak basszusgitárosa volt.  Az együttes egyik ismert dalával búcsúzom tőle.

A legendás Grateful Dead az egyik legjelentősebb amerikai "koncertzenekar." A színpadon előadott spontán improvizációik hangulatát stúdiólemezeik általában nem tudták visszaadni. A Sugar Magnolia-t rendszeresen játszodták - állítólag majdnem 600-szor csendült fel a színpadról. Az alábbiakban ezek közül az élő felvételek közül válogattam. Rögtön az első a legkülönlegesebb, azon ugyanis Duane Allman gitárjátékát is élvezhetjük.

A mostani dal a nemrégiben elhunyt Kris Kristofferson emlékét idézi.

"Waking in the morning to the feeling of her fingers on my skin
Wiping out the traces of the people and the places that I've been"

Otis Redding a "27-esek klubjának" egyik kiemelkedő alakja. E dala is azok közé tartozik, amelyek csupán halála után jelentek meg.

Hamarosan a Grateful Dead vette fel repertoárjába. A következő években rendszeresen felhangzott a hippi-korszak legendás együttesének koncertjein. Az a Ron "Pigpen" McKernan énekelte, aki nemsokára maga is 27 évesen hunyt el.

A Black Crowes 1990-es feldolgozása világhírűvé tette az együttest, amely ugyanabból a Georgia államból származott, ahonnan Redding is.

Az utolsó változaton a dalt egy szintén 1968-ból származó Deep Purple-slágerrel (Hush) kötik össze össze.

Cat Stevens egyik legnagyobb slágere az elmúló szerelmet, a búcsú fájdalmát idézi, miközben az egykori kedvesnek címzett jókívánságokat, figyelmeztetéseket is tartalmaz.

A dalnak rengeteg feldolgozása született az évek során. Ezúttal csupán egyetlen egyet választottam. Ezen 46 évvel később maga Cat Stevens énekel a következő évben elhunyt Chris Cornell társaságában.

A mostani dalt ugyanabban az évben ismerhette meg a közönség, mint az előzőt, és ahhoz hasonlóan hatalmas siker aratott. A Guns N' Roses azok közé az előadók közé tartozik, akik sosem tudták elérni, sőt talán még megközelíteni sem az első lemezükön nyújtott teljesítményt. A Sweet Child O' Mine a jól ismert gitárbevezetéssel, Axl Rose hangjával, a híres szólóval, majd az outróval egy máig emlékezetes dal, valódi klasszikus. 

A videóból hiányzik Slash szólójának egy része, a nagylemezen jelent meg a teljes változat:

Egy korai koncertfelvétel:

Végül egy svéd énekesnő sajátos feldolgozása, amelyben a zongora kerül előtérbe:

Az ausztrál együttes dala annak idején hatalmas sikert aratott, legismertebb számukká vált.

Így szólt az amerikai énekes-gitáros Bonnie Raitt 2016-os feldolgozásában:

A free jazz és a rhytm and blues találkozása egy különleges lemezen. Amennyiben nyitottak vagyunk az utazásra, az amerikai szaxofonos magával ragadó muzsikája képes egy távoli világba repíteni. Mint mindenütt, a szerelem/ szeretet ott is jelen van. Hallgassuk csak!

Erre a hétre egy réges-régi kedvencem választottam. Ha jól emlékszem, egy budapesti ismerős néni fiának köszönhetően hallottam először. Vele sohasem találkoztam. Az édesanyja viszont tudta, sejtette, mennyire fontos számomra a zene, ezért ajánlotta, hogy kérjek a fiától néhány kazettát. Talán összeírtam pár együttesnevet, akikről sejtettem, hogy jók, ő meg küldött egy-egy lemezt tőlük. De az is lehet, hogy csak annyit üzentem, hogy "régi", azaz hatvanas évek végi zenéket szeretnék. Nem emlékszem, hány kazettát küldött (talán még megvannak), volt köztük pl. Doors, Jethro Tull, Hendrix, Stones (a különleges 67-es lemezük) és Jefferson Airplane is. 1967-es Surrealistic Pillow lemezük a psziichedelikus rock alapműve. Erről való Marty Balin szerzeménye, a magányról, az elveszett kedves utáni vágyódásról szóló megrázó Comin' Back to Me.

A dalról feldolgozások is készültek. Hallható például Ricky Lee Jones 1991-es lemezén:

Richie Havens 1994-ben adta elő:

Végül az eredeti változaton éneklő Marty Balin előadásában: