A mostani dal egyik nagy kedvencem korai felvétele a férfiről, aki azt bizonygatja, hogy "senki sem lesz képes úgy szeretni téged, ahogyan én." Először Waits 1975-ös koncertlemezén jelent meg:

A dal eredeti, néhány évvel korábbi változatát jóval később adták ki:

Talán feltűnt a blog követőinek, hogy alig szerepelnek magyar felvételek. Nemrég ajánlották a figyelmembe ezt a dalt, azért igyekszem némiképp javítani a hazai előadók arányán. Szóljon tehát a Kispál és a Borz:

Koncertváltozatban:

Egy úttörő együttes úttörő dala 1969-ból. A Stooges és karizmatikus énekesük, Iggy Pop rögtön első kislemezükkel letették a névjegyüket. A zeneileg (végig három akkordot ismételnek) és szövegben is rendkívül primitív szám a heavy metal meg a punk előzményének is tekinthető. A dal üzenetét talán nem kell senkinek sem magyaráznom, de valahol ez is a blog tematikájába illik. 

Csupán egyetlen élő változatot mellékelek, ami egy évtizeddel az eredeti utáni (korábbit nem találtam):

Az ír énekes dala nem biztos, hogy illik ebbe a blogba, bár hallunk benne az éjszaka édes hölgyéről, akit az énekes szeretne felfedezni. Elsősorban egy vidám nótáról van szó, amely egy cigánykaravánról, valamint a rádióról(!) szól. Bár általában nem vagyok nagy híve a lálálázásnak, itt az énekes azzal éppen a rádió hangját szeretné érzékeltetni. Érdekesség, hogy a dalt Morrison Woodstockban írta néhány héttel a nevezetes fesztivál előtt.

Ezen az 1973-as koncerten szaxofon szólókkal, és barokk stílusban játszó vonósokkal színesítették az eredetileg is meglehetősen összetett hangszerelést. A végén Morrison már nem fér a bőrébe...

Végül egy szintén meglehetősen energikus előadás a The Band búcsúkoncertjéről, ahol az egyébként a színpadon általában nagyon visszafogott Morrison egy kis improvizálás mellett megismétli az előbb látott rúgásait. Az elvileg a háttérénekben is közreműködő Rick Dankonak és Robbie Robertsonnak láthatóan fogalma sincs róla, mikor kellene belépniük - van amikor Morrisonnak figyelmeztetnie is kell őket (persze akkor is elkésnek).

A mostani dal a kedvessel való értelmes társalgásró szól, arról, mennyire jó beszélgetni vele - vagy valaki mással 

Korabeli koncertfelvétel a dallal:

Az utóbbi évtizedek egyik legjelentősebb együttesének dala következik a szerelem fontosságáról. 

A Just Breathe-nek máris szép számú feldolgozása született

Willie Nelson 2012-ben énekelte el:

Jennifer Warnes 2018-ban rögzítette:

Miley Cyrus feldolgozása 2020-ból való:

Dave Matthews 2023-ban:

Azt, hogy mennyire fáj a szerelem, sokféleképpen lehet dalba foglalni. 1970-ben Neil Young így tette: 

Az alábbi élő változatban az énekes-gitáros a Crosby, Stills, Nash & Young tagjaként adta elő 1974-ben:

A rengeteg feldolgozás közül ezúttal csupán egyet választottam azok számára, akik hiányolják a blogból a hip-hopot. Íme a Saint Etienne 1990-es átértelmezésében:

A szerelem bizony fáj - ezt annyian, annyiszor és annyiféleképpen elmondták, leírták, elénekelték.

A mostani dal első változatát 1960-ban rögzítette az Everly Brothers:

A különleges hanggal rendelkező Roy Orbison már a következő évben feldolgozta:

A szintén amaerikai Gram Parsons Emmylou Harris társaságában énekelte el:

A dalt elsősorban a skót Nazareth előadásában ismerik, akik a hetvenes évek közepén igazi power ballad-ként adták elő az egyébként sokkal egyszerűbb, visszafogottabb dalt:

Cher is elénekelte tulajdonképpen a Nazareth feldolgozását adva elő:

Végül egy különleges változat, amelyet a Gram Parsonk emlékére tartott koncerten adott elő Keith Richards és Norah Jones:

Erre az alkalomra Steve Marriott feleségéhez írt dalát választottam a Humble Pie egyik lemezéről:

Korabeli élő felvétel, amelyen Marriott ukulelén játszik, míg a kiváló gitáros, Clem Clempson kíséri:

Egy héttel ezelőtt lépett fel a Glastonbury fesztiválon egyik kedvenc énekesem, Rod Stewart. Ron Wooddal együtt ismét előadta egyik közös szerzeményüket. A megelehetősen gonosz dal eredetileg a Faces egyik 1971-es lemezén jelent meg:

 Már akkor sok alkalommal adták elő élőben is. Érdemes megnézni ezeket a felvételeket, amelyek a több mint fél évszázaddal ezelőtti korszakot, illetve az együttes akkori lazaságát örökítik meg:

Két évtizeddel később az MTV népszerű Unplugged sorozatában adták elő ismét Ron Wooddal közösen:

A 80 év fölött járó Stewart ismét turnézik, és az elmúlt hétvégén így énekelte:

Mások is eljátszották. A Train 2004-ben élőben:

A Def Leppard 2006-as lemezén hallható:

Újabb két év elteltével a McFly előadásában csendült fel:

Mary J. Blige az Esernyőakadémia sorozat számára énekelte el: