Ha már annyira visszamentünk az időben, maradjunk az ötvenes években, egy már akkor is több évtizedes dallal. Akinek túl gyors vagy netalán túl heves volt a múlt heti rock and roll, erre is táncolhat, a lüktető ritmus éppúgy erre sarkall, mint a szöveg, ami tulajdonképpen "felhívás keringőre." Cole Porter 1928-as szerzeményét először Ella Fitzgerald előadásában hallgathatjuk:

Sok-sok híresség mellett Louis Armstrong is elénekelte 1957-ben:

Az egyik nagy kedvencem Oscar Peterson (aki az imént Armstrongot kísérte) triójával is előadta a Cole Porter dalaiból összeállított egyik lemezén (1953-ban).

Nehogy azt higyétek, hogy egy "régi" számról van szó, íme egy friss felvételen is (tavaly év végén):

A mai napra mást terveztem, ám tegnapelőtt érkezett a hír, hogy elhunyt a rock and roll egyik ősatyja. Tisztelgésül Jerry Lee Lewis egyik dalát választottam, amelyet első televíziós fellépésén adott elő 1957-ben. Ez hozta meg számára a világhírnevet: az egyik legelső öntörvényű és féktelen rocksztár lett (beceneve a "Gyilkos.")  

Egy néhány évvel későbbi felvételen láthatjuk, miféle hangulat uralkodott koncertjein akkor, amikor ez az új irányzat fokozatosan meghódította a nyugati világ ifjúságát. 

Egyszer megkérdezte a Kedvesem, hogy vajon mi a szerelem (na jó, nem pontosan így fogalmazott, de legalább rímel). Igyekeztem válaszolni neki, bár úgy rémlik számomra, a szerelmet folyton tanuljuk. A nálam jóval tapasztaltabb Lou Reed hatvan felé járva elmélkedik a kérdésről 18. stúdió-lemezén, miután életművének jelentős része is erről szól. A dal egy élő változatát ajánlom (a végén több ismert szerelmes szám felelevenítésével). 

Ha valakit zavarnának a feliratok, íme egy másik, valamivel rövidebb, ugyancsak élő felvétel, amelynek végén Reed zenésztársaival évődik.

Eredeti elhatározásom szerint legalább egy évig csak különböző előadóktól osztanék meg számokat. Most mégis ismét Stephen Stillst hallhatjuk. Egy évvel (vagyis számunkra inkább egy héttel) azután, hogy örök szerelmet vallott, és elhagyták, már vidáman arról énekel, hogy "ha nem lehetsz azzal akit szeretsz, szeresd azt, akivel vagy."

Mentségemre csupán annyit hozhatok fel, hogy Stills múlt heti dalát együttes tagjaként írta és közösen adták elő, míg a mostani első szólólemezén szerepel (ahol egyébként két egykori zenésztársa is kíséri).

Egy koncertfelvétel négy évvel későbbről (itt az együttessel adják elő a nótát):

Stephen Stills dala, melyet az őt elhagyni készülő szerelméhez írt, és az egyik első amerikai "supergoup" bemutatkozó lemezén jelent meg. A gyönyörű harmóniákat és akusztikus gitárjátékot tartalmazó szám megrázó szövege sem akadályozta azonban meg a szintén híres (folk)énekes Judy Collinst abban, hogy hamarosan elhagyja őt.

A dalt előadták a legendás woodstocki fesztiválon is, ahol a hajnali órákban léptek fel.

Mivel a felvétel második része hiányzik (talán kifogyott a film a gépből...), alább hallható a teljes dal:

A Renaissance az egykori Yardbirds utódzenekara - csakúgy, mint a múlt héten idézett Led Zeppelin (amely egy ideig New Yardbirds néven lépett fel). Zenéjük viszont egészen más, klasszikus és folk elemeket tartalmaz. Egy későbbi felállásuk jóval ismertebbé vált, de most erről a korai lemezről hallgassuk ezt a dalt.

A szerelemtől már-már eszét vesztő férfi fájdalma egy elemi erejű bluesba foglalva. Elképesztő ahogyan az énekes időnként szinte szirénázó hangját a gitár hol lassú és finom, hol pedig gyors és szertelenül csapongó futamai kísérik, miközben a hátteret a visszafogott billentyűs biztosítja.

Érdemes egyedül, sötétben hallgatni, akár behunyt szemmel átélni a zene magával ragadó, megrázó erejét, ezt a keserű és bánatos, ugyanakkor felemelő és gyönyörű hangorgiát.

Először egy 1973-as Madison Square Gardenben felvett koncertről (A The Song Remains The Same című filmből):

Az eredeti stúdió felvétel sem kutya.

Számos "saját" dalhoz hasonlóan a Led Zeppelin ezt is jelentős részben mástól kölcsönözte - ezúttal a Moby Grape-től.

A szerelme után sóvárgó férfi dala.

Már ez a felvétel is feldolgozás, amelyekből még számos további született a későbbiekben.

A dal eredeti változata:

Az eredetileg az ötvenes évekből származó dal a szerelmes vágyódásáról Peter Green (és az "eredeti" Fleetwood Mac) előadásában.

A dal rövidebb változata kislemezen is megjelent, ehhez pedig egy korabeli televíziós felvétel is készült:

27 évvel később Gary Moore ír gitáros egy egész lemezt szentelt Green dalainak (Blues for Greeny). Ebből az alkalomból ő is rögzítette ezt a számot - egy koncertváltozatot csatolok. 

Egy újabb különleges hanggal megáldott dalszerző-énekes-gitáros hölgy dala következik. A Karib-szigeteken (Saint Kitts és Nevisen) született Joan Armatrading Angliában nőtt fel, az alábbi egyik leghíresebb felvétele.

Kedves emlékek kötnek az énekesnő felfedezéséhez egy zuglói lakásban valamikor évtizedekkel ezelőtt, amikor egyetemistaként nem volt hol laknom, és néhány hétre befogadott magához egy szinte vadidegen, akinek azóta sem tudtam igazából megköszönni, meghálálni jótettét. Találtam nála néhány olyan kazettát is, amiket nem ismertem, akkoriban faltam a zenét, így sokat hallgattam őket - köztük ezt a számomra akkor ismeretlen előadót, akinek sajátos hangja és természetesen zenéje is hamar megtetszett.