Amikor először olvastam a Travelling Wilburys-ről, nem akartam hinni a szememnek. Ennyi híresség együtt... ráadásul többen közülük korábban nem játszottak együttesben (vagy ha igen, akkor egyértelműen ők voltak a frontemberek). Akkoriban pedig még nem is ismertem Jeff Lynne munkásságát, és valószínűleg Tom Pettyről sem sokat tudtam. Szóval igazi Supergroup ez - bár a tagok már nagyrészt túl voltak karrierjük zenitjén. Az alábbi dalt elsősorban derűs hangulata miatt választottam (no meg azért is persze, mert az 1980-as évekből származik). Vidámságban meg jó zenékben bővelkedő új évet kívánok!
A George Harrison által jegyzett dalt Tom Petty is eljátszotta együttesével és Jeff Lynne-nal közösen a Harrison emlékére 2002-ben tartott koncerten.
még vannak feldolgozások