Az egyik első (Ginger Baker, Jack Bruce és Eric Clapton alkotta) supergroup legismertebb felvételeinek egyike cseppet sem szokványos szerelmes dal. Szövegét a neves beatköltőnek, Pete Brownnak köszönhetjük: I'm with you my love/ The light's shining through on you...I've been waiting so long/ To be where I'm going/ In the sunshine of your love.
Mivel egy igazán különleges dalról van szó (amit annak idején még mi is többször játszottunk), további változatait is csatolom:
A Cream volt az első igazán ismert trió, amelyet később számos hasonló felállású banda követett. Csupán 2,5 éves fennállásuk búcsúkoncertjét a londoni Royal Albert Hall-ban adták 1968 végén.
A későbbiekben egyetlen alkalommal turnéztak ismét: 37 évvel feloszlásukat követően többek között a búcsúkoncertjük helyszínén is felléptek. Az ekkor már hatvanas éveikben járó zenészek kitettek magukért:
Az 1960-as évek végének másik híres triója is többször előadta a dalt. A legemlékezetesebb alkalomra egy élő BBC (nem a Baker-Bruce-Clapton rövidítése!) műsorban került sor éppen a Cream feloszlásának napján. Ekkor Jimi Hendrix váratlanul abbahagyta a Hey Joe előadását. "We'd like to stop playing this rubbish" - jelentette ki, majd a Cream-nek és tagjainak ajánlotta a Sunshine of Your Love rövid változatát - miközben a műsor producere és a személyzet vadul integetett, hogy hagyják abba, hiszen nem kaptak engedélyt több dal előadására. Ezek után Hendrixet kitiltották a BBC-ről. (Érdekesség, hogy a Cream megalakulását, majd megszűnését is néhány hónap később követte a Jimi Hendrix Experience létrejötte és felbomlása.)
Aki a teljes fellépésre kíváncsi, az itt megnézheti. vagy olvashat róla.