Egy örök kérdés, ami a szerelmeseket foglalkoztatja (a macskán kívül):

Sokáig csupán a dalnak a szerző által előadott változatát ismertem. Nemrégiben tudtam meg, hogy elsőként (egy évtizeddel korábban) egy női együttes adta elő:

Az 1970-es évek egyik legismertebb amerikai énekesnője is elénekelte:

Egy gyönyörű feldolgozás a 2000-es évekből a fiatalon elhunyt angol Amy Winehousetól: 

Egy számomra nagyon kedves dal arról, hogy szükségünk van a másikra, és mennyi alkalommal, hány meg hány helyzetben fontos kimondani: szeretlek!

A költészet napja alkalmával erre a hétre egy megzenésített József Attila verset választottam (amit magam is többször énekeltem):

 1977-es felvételen:

Így szólt 1994-ben Sebestyén Mártával és Sebő Ferenccel:

Végül pedig egy különleges a capella változat:

Az amerikai southern rock egyik legismertebb együttesének második lemezéről való az e heti dal.

Az ír együttes 1988-as lemezének záródala:

 Így szólt a dal egy milánói koncerten:

Egy másik ír zenekar feldolgozása 2001-ből: 

Egy szintén ír zenész 2013-as változata:

És még mindig. Bár egy jó darabig csak különböző előadóktól kívántam idézni, ismét egy Beatles dal következik. Ám míg az előző Lennon szerzemény volt, ez George Harrisontól származik, és a rockzene legjelentősebb múzsájának szól (akinek egyébként a múlt heti dalt is írták).

Egy feldolgozás, amelyet Tom Petty adott elő a Harrison halálának első évfordulóján tartott emlékkoncerten 2002-ben.

És egy újabb feldolgozás 2018-ból, a Journey énekesétől:

Az utóbbi felvétel akusztikus változata:

A mostani blogot részben ismét a történelem írja. Ezen e héten hunyt el ugyanis a tragikus sorsú Jim Gordon dobos, aki az egyik legismertebb szerelmes dal társszerzője is volt. A bevezető riff Duane Allmantól, a folytatás Eric Claptontól származik, Gordon a befejező, lírai rész dallamát írta és játszotta el zongorán. A felvétel egy 7. századi arab szerelmes történeten alapul, és néhány nap múlva további aktualitást nyer, ezért is választottam.

Így szólt az 1985-ös Live Aid koncerten:

Az 1990-es évek elején született meg a dal akusztikus változata, amely hatalmas sikert aratott, és elnyerte a legjobb rock felvételnek járó Grammy-díjat.

Végül pedig halljuk a Laylát egy 2011-es koncertről, ahol még az előzőnél is különlegesebb, New Orleans-i jazz stílusú feldolgozással lepnek meg a nagyszerű zenészek (a bevezetőben Clapton beszél hosszasan a jazzhez fűződő kapcsolatáról).

Van akinek ismerős lehet ez a dal, de itt még egyik előadót sem idéztem. A pályája elején álló nagyszerű együttes, és a kiváló énekesnő útjai hamarosan elválnak, közös daluk azonban a hatvanas évek sajátos hangulat árasztja (és még macskák is felbukkannak benne).

És ismét. Újabb dal a múlt hetivel azonos üzenettel, viszont jóval bonyolultabb szöveggel. Így a 30. részre sorra kerül a sokak szerint legnagyobb énekes-dalszerző (akitől számos felvételt tervezek még megosztani):

Hosszú éveken keresztül csupán a dalnak ezt az egy évtizeddel későbbi egészen eltérő változatát ismertem. Szerintem meg sem közelíti az eredetit, de azért mellékelem:

Egy újabb évtized elteltével pedig a legendás San Francisco-i együttes, a Grateful Dead kíséri Dylant egy kissé kaotikus koncerten:

Egy hölgy feldolgozása az 1990-es évekből:

Végül pedig egy 2011-ből származó felvétel

A nagyszerű énekes egy korai felvétele (amit több mint két évtizeddel később adtak ki).

"Ne kételkedj" jeligére.