Az e heti dal egy régi kedvencem, amelyet egy későbbi feldolgozásban hallottam először. Különféle előzmények után Elmore James vette lemezre azt a változatot, amelyet az eredetiként tartanak számon:
A Paul Butterfield Blues Band 1965-ben adta elő.
Egy 1971-es felvételen Paul Butterfield és Mike Bloomfield előadásában láthatjuk és hallhatjuk:
Hound Dog Taylor előadásában 1967-ből:
A Fleetwood Mac is felvette:
Két felvételen is láthatjuk őket élőben előadva:
George Thorogood előadásában 1988-ból:
A Black Crowes Jimmy Page társaságában játszotta el egy koncerten:
Michael Powers lemezén szintén hallható:
2010-ben Eric Clapton és Jeff Beck közösen adták elő:
Három évvel később Rod Stewart is rögzítette saját változatát:
Végül egy egészen elképesztő all-star banda előadásában:
Bár az e heti dalt többféleképpen lehet értelmezni, a blog témájának megfelelő üzenetet tulajdonítok neki (amit egyébként a szerző is elfogadhatónak tartott). Amennyiben már mindenben elvesztettem a hitem, amikor már mindenkiben csalódtam, csak te maradsz számomra. Utána nincs más.
"If I ever lose my faith in you/ There'd be nothing left for me to do"
Két élő változat stúdióból és koncertről:
Végül pedig Lady Gaga előadásában hallhatjuk egy Sting tiszteletére tartott koncerten:
Mára mi mást választhattam, mint John Lennon egyik örökzöldjét, amelyben arra kéri szerelmét, hogy ne hagyja cserben. A dal egyik érdekessége, hogy azon a négy liverpooli mellett Billy Preston játszik elektromos zongorán.
"Nobody ever loved me like she does..."
A dalról két élő felvétellel is rendelkezünk a legendás "háztetetői" koncertről. Miután a Beatles 1966-ban abbahagyta a koncertezést, ez volt az egyetlen élő fellépésük - amikor szó szerint felléptek a stúdiójuk épületének tetejére, ahol addig játszottak, amíg a rendőrség közbe nem lépett. Ez alatt az akkor friss dal két változatát is rögzítették. Az első emlékezetes pillanata, amikor Lennon elfelejti saját szövegét, így az "Anolevisigabliblujugoo" sorral lepett meg mindenkit (2:19-től), amin például George meg Ringo jól szórakozott, míg Paul riadtan figyelte, hogy mi következik...
John Mayer és Keith Urban 2013-ban adták elő a Crossroads Gitárfesztiválon - ennek megfelelően a dalt gyönyörű szólókkal fűszerezték. Itt is akad különleges pillanat: 3:28-nál láthatjuk, amint Urban szólója közben a hangszerét tartó heveder leválik, így meg kell állnia, amíg valahogyan sikerül a háta mögül visszatennie azt.
A sok további feldolgozás közül az egyik kedvenc 21. századi zenekarom, a Wilco frontemberének, Jeff Tweedynek country-s beütésű előadását választottam:
Mi mást mondhatna a szerelmes Egyetlenének: Te vagy a Mindenem. A dalt elsőként kivételesen egy feldolgozásból idézem Pat Metheny tavaly megjelent szólólemezéről. Sokkal egyszerűbb és szívhez szólóbb változat (hogy némi szójátékkal is éljek...) ez most számomra.
Az eredeti felvétel több mint ötven évvel korábbi. A jazz-rock fúziós irányzat kiemelkedő lemezén található, ahol nagyszerű zenészek előadásában hallhatjuk egy sokkal dinamikusabb előadásban.
A Stones egyik legismertebb dala meglehetősen összetett szöveggel bír, így akár szerelmes számént is értelmezhetjük. Elsőként az általuk szervezett Rock And Roll Circus különleges koncertjén rögzített felvételen láthatjuk, amint előadták a csupán néhány hete felvett, ekkor még lemezen meg sem jelent dalt.
Hamarosan két változatban is kiadták: a kislemez majdnem 5 perces hossza mellett a "rendes" felvétel 7,5 perces volt. Sokak szerint ezzel is Beatlest utánozták, amelynek néhány hónappal korábban jelent meg a szintén 7 perc fölötti hosszúságú Hey Jude című klasszikusa. Mindenesetre ők maguk is komoly teljesítményt tettek le az asztalra: rögtön a bevezető meghökkentő, hiszen a londoni Bach Kórust halljuk, majd pedig Keith Richards akusztikus gitáron adja elő az alaptémát, amit egy francia kürt gyönyörű hangja kísér. Csupán ezek után szólal meg Jagger, akinek homályos utalásokkal teli szövegét nem könnyű "megfejteni." Nem is próbálkozom vele, mindenesetre az alábbi videóban olvashatjátok is. Érdekesség, hogy sem az ekkor már meglehetősen rossz állapotban levő Brian Jones (akit a fenti videóban még láthatunk, és aki hamarosan kivált az együttesből, majd meg is halt), sem Charlie Watts nem hallható, így az együttes csupán három tagja vett részt a dal rögzítésén, miközben a kóruson kívül még három háttérénekes, Al Kooper Jimmy Miller és Rocky Dijon is közreműködött.
Az 1972-es turnéról két változatot is mellékelek, az elsőt azért, mert azon láthatjuk is őket, a másodikat pedig mivel azt Mick Taylor és Bobby Keys nagyszerű szólói teszik emlékezetessé:
Ha már ez a dal került terítékre, ehhez kapcsolódva eszembe jut egy régi történet. Ha jól emlékszem 1990-91 fordulóján történt, amikor valamiért ismét Budapestre kellett utaznom. Talán az akkori betegségem miatt valami kivizsgálásra, esetleg más okból, már nem emlékszem. Amire emlékszem, az egyrészt a rettenetes utazás volt egy fűtetlen vasúti kocsiban, másrészt a magányos szilveszterezés egy idős néni nagy újpesti polgárházának aprócska cselédszobájában. Eközben az osztálytársak odahaza Vásárhelyen jól buliztak - például az általam a rendelkezésükre bocsátott Stones-kazettákra is (emlékszem utólag valaki mennyire dicsérte a Sweet Virginia-t). A harmadik dolog, ami eszembe jut arról az utamról az 1976-es Stones turnéról készült koncertlemez, amelyen a You Can't Always Get What You Want is elhangzott - mintegy üzenetként számomra, aki nem vehettem részt az otthoni fergeteges szilveszteri meneten. Valamelyik rádióadón kaptam el a Love You Live-ot, amit azt hiszem fel is vettem. Akkoriban a rádiós magnókkal ez egyszerű volt.
Végül egy utolsó videó, amint 2016-ban Havannában ismét egy kórussal adták elő, közben megénekeltetve a közönséget is:
Erre a hétre egy újabb klasszikus választottam. Egy olyan amerikai népdalról van szó, amelyet már a kezdetektől többféle stílusban és szöveggel adtak elő.
Egy korai változat Leadbellytől származik:
Jelly Roll Morton is rögzítette:
Louis Armstrong szintén felvette:
Gary Davis tiszteletes ugyancsak élőben adta elő egy meglehetősen hosszú és szellemes változatban:
A következő egy olyan folk felvétel, amelynek "szokás szerint" átírt szövegében először hangzik el "könnyűzenei" dalban a pszichedelikus jelző:
Míg az előző az első fehér zenészek által előadott változat, a következő énekes-gitáros nem csupán fehér, de ráadásul az Atlanti-óceán túlsó partjáról származik.
Janis Joplin egy korai felvételén is hallhatjuk
Joplint az a Jorma Kaukonen kísérte, aki elsősorban a Jefferson Airplane gitárosaként vált ismertté, de saját együttest is alakított. Sok-sok évvel ezelőtt elsőként az ő előadásukban hallottam a dalt, amely az ő bemutatkozó lemezükön szerepel:
Két évtizeddel később újra előadták Jack Casadyvel közösen:
A dal egy másik neves San Francisco-i zenész, Jerry Garcia David Grismannel közösen felvett lemezén is hallható: