Nem szerepelt még a blogban minden idők egyik legismertebb balladája. A power ballad műfaj első darabjai közé tartozó felvétel az Aerosmith bemutatkozó lemezén szerepel. Bár nem szerelmes dal, de az álmodozásról szól, ami gyakran annyira fontos a szerelmesek számára - különösen hogyha egymástól távol vannak. Dream On!

A legendás bostoni együttes nemrég fújta le búcsúturnéját, így már nem láthatjuk őket élőben. Az alábbiakban egy korai felvételükön adják elő a dalt.

Végül egy több évtizeddel későbbi koncertrészlet, ahol Steven Tyler többek közt Slash társaságában zongorázik és énekel.

Jóval több mint két éve indult ez a blog, és mára rá kellett jönnöm, hogy túl sok a nagyszerű szerelmes dal, az ember túl sok mindent szeretne elmondani szerelmének és mindezt túl gyakran kívánná megtenni. Ezért mostantól sűrűbben kerülnek majd ide dalok, a szokásos időponton kívül más alkalmakkor is. 

Az első "soron kívüli" felvétel meglehetősen eltér a legutóbbitól. Az akusztikus country-bluest játszó Keb' Mo', amerikai énekes-gitáros bemutatkozó lemezének dalai kivétel nélkül a szerelemről szólnak. Az alábbi a legelső ezek közül.  "Every mornin' an' every evenin'/ Every day I, I think of you/ The way you love me, through and through."

Így szólt a dal két évvel később élőben:

Egy évtizeddel később Bonnie Raitt társaságában adta elő: 

A nyolcvanas évek a heavy metal fénykora volt. A műfaj képviselői általában nem a szerelemről énekeltek, ám akadnak olyan dalok, amelyeket ebbe a csoportba sorolhatunk. A Def Leppard slágere egy kemény riffel indít, de elsősorban közönségénekeltető refrénjéről híres. Talán nem kell szó szerint értelmezni, de valljuk be, van aki így (is) szereti.

A dal egy korabeli élő változatban:

Egy alkalommal hosszú heteken keresztül csupán az 1980-as évek dalai közül válogattam. Ez valahogy kimaradt, pedig kétségtelenül az évtized egyik legismertebb szerelmes dala volt. Nem akármilyen felvételről van szó: a különleges bevezető mellett például az egyedi gitáron játszott híres szóló, majd a közönség által rendszeresen énekelt kórus következik. Prince utolsó koncertjének utolsó dalaként is ezt adta elő.

I never meant to cause you any sorrow/ I never meant to cause you any pain/ I only wanted, one time, to see you laughing/ I only want to see you laughing/ In the purple rain

Egy korai és egy nagyjából két évtizeddel későbbi élő felvétel:

Így szólt Bruce Springsteen előadásában:

Eric Clapton együttese is eljátszotta:

Jeff Beck és Berth Hart igencsak emlékezetes felvétele (amelyen háttérénekesként Steven Tyler is közreműködött):

Ha valaki azt gondolná, hogy a dal nélkülözhetetlen kelléke a gitár, hallgassa csak Cory Henryt, aki egy szimfonikus zenekar kíséretével adja elő.

Martin Miller és Mark Lettieri is rögzítették:

Így szólt Eddie Vedder és az Earthlings koncertjén:

Végül pedig egy olasz zenész egyetlen billentyűs hangszerrel adja elő:

Nemrég ismertem meg ezt az amerikai "soft rock" együttest. Éppen ideje volt. :)

Megosztom veletek is ezt a dalukat:

Az e heti dal szövege meglehetősen különleges, nem igazán nevezhető szerelmes számnak. Mindenesetre a az egyik leggyönyörűbb rock felvétel, amely nem mellesleg a "szerelem nyarának" legsikeresebb dala is volt. Több mint két évvel a blog indulása után éppen ideje, hogy sorra kerüljön. Az angol együttes tagjai egy Bach-dallamot felhasználva érték el a légies, barokkos hangulatot, ami a dal sajátossága. Milyen mást dalt is küldhetne az ember szerelmének? A számhoz több korabeli videó is készült, és egy akkori koncertfelvételt is mellékelek.

Két feldolgozás 1983-ből és 1995-ből egy amerikai supergrouptól (akiknek billentyűsök nélkül, power ballad formában előadott változatáról egy koncerfelvételt is láthattok) és egy skót énekesnőtől:

Végül egy 2006-os felvétel, ahol az együttes szimfonikus kísérettel és kórussal támogatva adja elő a dalt:

Ez a dal a számomra a megunhatatlanok közé tartozik. Gondolom, nem sokan hallottak Magyarországon Kevin Coyne-ról, a brit rockzene egy különleges alakjáról, aki például festő és író is volt. Ezt a dalt még együttesével, a Sirennel rögzítette.

Ezt a dalt is John Mayall emlékének ajánlom, bár eredetileg Otis Rush rögzítette 1958-ban.

Ez volt a Bluesbreakers első lemezének nyitószáma, amelyen Clapton gitározott.

Még sokan feldolgozták, ugyanakkor Peter Green több alkalommal elismerte, hogy a (Santanának köszönhetően világhírűvé vált) Black Magis Woman című számát Otis Rush dala ihlette.

1977-ben például az Aerosmith játszotta el:

Stevie Ray Vaughan egy 1980-as koncerten rögzítette:

Gary Moore egy évtizeddel később játszotta el:

Koncerten is előadta:

Eric Clapton 1991-es turnéjának repertoárján is szerepelt:

Így szólt egy all star banda előadásában 1992-ben

Végül egy visszafogott akusztikus változat 1993-ból:

A héten hunyt el John Mayall, a "brit blues atyja". Talán senki sem tett annyit mint ő azért, hogy ez az Egyesült Államokban csupán egy szűk fekete bőrű közönséget vonzó műfaj az 1960-as évek második felében Angliában, majd világszerte is hallatlan népszerűségre tegyen szert. A Bluesbreakers nevű kísérő zenekarával készült lemezei a műfaj klasszikusai. Nehéz dolgom volt, amikor egyetlen dalt kellett választanom tőle, hiszen oly hatalmas a választék. Sokáig nem tudtam dönteni, végül egy kevésbé ismert lemeze mellett döntöttem. Ezen nem Eric Clapton, Peter Green, Mick Taylor vagy Harvey Mandel a gitáros, de továbbra is kiváló muzsikusok kísérik. Az 1971 végén felvett koncertlemezt már csupán saját neve alatt adta ki, annak idején sokat táncoltunk rá. A dal ráadásul nem is blues, és talán nem is igazi szerelmes szám, viszont Mayall saját szerzeménye (ígérem, jövő héten egy blues következik), amelyen a fúvósok mellett szájharmonikát is hallhatunk.

Ebben a nagy hőségben mi mást választhattam volna... Szóval ismét egy klasszikus - bár ebben az esetben a hőemelkedést nem az időjárás okozza. A Fever azok közé a dalok közé tartozik, amelyek egy feldolgozás révén váltak ismertté. Eredetileg a tragikus sorsú amerikai énekes, Little Willie John adta elő 1956-ban:

Bár az eredeti is sikert aratott, a Fever két évvel később vált igazán ismertté, amikor Peggy Lee felvette különleges változatát. Ezen módosított a szövegen és a visszafogott kíséretet elsősorban egy nagybőgő adta (amit némi dobolás és csettintés egészített ki).

Egy korabeli élő változat:

A további feldolgozásoknak se szeri se száma. Énekelte például Elvis Presley:

A The Cramps is rögzítette 1980-ban:

Buddy Guy blues énekes-gitáros is előadta:

Napjaink egyik ifjú üdvöskéje szintén elénekelte:

Aki eljutott idáig, megérdemli, hogy láthassa, miként adták elő a Muppet Show-ban: