Ezen a héten egy újabb népszerű dal kerül sorra a gondoskodó kedvesről, akire mindig lehet számítani. Ray Charles számos alkalommal előadta. Az eredeti felvételt egy korai koncertváltozat követi.
Az eredeti változat egyértelmű gospel hatást mutat. Hamarosan egy fiatal rock and roll sztár (a csupán 26 évesen elhunyt Eddie Cochran) vonósoktól kísérve énekelte:
Már az 1950-es évek végén több amerikai énekesnő is lemezre vette a dalt, köztük a jazz nagyasszonya, akitől egy párizsi koncertrészlet következik:
Nem sokkal később készült Peggy Lee változata:
Egy másik neves világtalan színesbőrű zongorista-énekes is előadta: Stevie Wonder 12 éves korában (!) megjelent lemezén hallható a dal:
A következő évben egy fehér fiatalember repertoárján szerepelt:
Elsőként a dal az Animals 1965-ös változatában hallottam, sokáig csak ezt a változatot ismertem. A nagyszerű énekes, Eric Burdon mellett itt az orgona viszi a prímet.
Jerry Reed akusztikus, eredeti és szellemes változata 1969-ből:
Két évvel később a Filmore East-ben a Humble Pie koncertjén Peter Frampton és Steve Marriott felváltva énekelnek és szólóznak egy kőkemény változatban (ahol például a szintén az ötvenes évekből származó közismert Fever című szerelmes dalt is felidézik):
A jazz-gospel-blues-hard-rock hatások után egy funkys változat az immár felnőtt Stevie Wonder előadásában:
A jellegzetes hangú Norah Jones country-elemeket vegyít előadásába (az énekesnő a nyáron Veszprémben lépett fel).
Egy big band hangszeres változat 2010-ből, ahol a szaxofonos mellett az orgonista bácsi is egészen belelendül:
Végül egy elsősorban filmsztárként ismert előadótól is hallhatjátok:
