Valamiért eddig nem került sorra egyik kedvenc énekesem. Talán azért, mert annyi felvétele illene blogba. Végül a dala mellett döntöttem, amely a szerelem hatalmas erejérre emlékeztet. 

Általában az egyes dalok első, eredeti változatával szoktam kezdeni, de most kivételt tettem. Számomra Billie Holiday előadásában az "igazi" - nem csupán az énekesnő különleges, törékeny, kissé karcos hangja, hanem a bluesos-jazzes átdolgozás miatt is. Az alábbiakban néhány további neves előadótól is hallhatjátok, és talán érzékelitek a különbséget.

A francia dal Mon Homme címmel aratott sikert Párizsban 1920-ban, majd a  következő évben angolra fordították és Fanny Brice immár az Egyesült Államokban tette ismertté.

Alice Faye egy musicalben adta elő az 1930-as években.

Peggy Lee 1959-ben énekelte el.

Barbra Streisand 1965-ben és 1968-ban is előadta:

Diana Ross szintén több ízben énekelte el:

 A francia Mirelle Mathieu angolul is előadta:

Erre a hétre egy újabb örökzöldet választottam az 1960-as évekből:

Percy Sledge élőben is sokszor előadta:

A Spencer Davis Group feldolgozásában a fiatal Steve Winwoodot hallhatjuk énekelni:

Joe Cocker is elénekelte:

A mostani azon kevés dal közé tartozik, amelyek kétszer is slágerlista vezető lettek. Az eredeti követően negydszázaddal Michael Bolton előadásában lett ismét első

Egy újabb himnusz az elsőprő erejű szerelemről/ szeretetről ezúttal Jerry Reedtől.

Can't see it with your eyes, hold it in your hand/ But like the wind that covers our land/ Strong enough to rule the heart of any man/ This thing called love

Élőben is sokszer elénekelte:

Jimmy Dean még ugyanebben az évben feldolgozta:

Johnny Cash is felvette a repertoárjába:

Ő szintén számos alkalommal előadta:

Elvis Presley ugyancsak lemezre vette:

Az egyetlen női előadó ezúttal Lynn Anderson:

Végül Glen Campbelltől is hallhatjuk:

Ugyanő élőben egy stúdióban:

Miután az este többnyire idétlen zenéket kellett hallgatnom, valami keményebbet kerestem. Így esett a választásom a blogban csupán egyszer, több évvel ezelőtt szereplő egyik kedvencemre. Lou Reed első szólólemezének dalán többek között Rick Wakeman is játszik, annak szövege pedig szokás szerint meglehetősen provokatív: Lisa says, hey baby, if you stick your tongue in my ear/ Then the scene around here will become very clear.

A dalt Reed korábban, a Velvet Underground tagjaként írta, és elsőként 1969-ben vették fel (bár akkor nem jelent meg):

Koncerten is eljátszották már abban az időben is:

Majd természetesen később is jóval komolyabb hangszerelésben, ahol a zongora mellett például szaxofont és klarinétot is hallhatunk:

Ezúttal a War első saját néven megjelentetett lemezéről választottam egy dalt, amelyen a Los Angeles-i zenészek egy dán szajhorminkással kiegészülve a gospel, a soul, a jazz és a blues gyönyörű elegyét adják elő.

Nem csak Demjén "Rózsi" szállt fel annak idején a szerelemvonatra. Jóval korábban az  O'Jays is megtette azt. Daluk hatalmas sikert aratott, az egyik első diszkószámnak tartják. Két változata is létezik, miközben természetesen élőben is számtalanszor előadták.

Még a Stones vagy Rod Stewart is eljátszotta. Utóbbinál láthatjuk, hogy nem csak felénk volt divatos a vonatozás:

A blogban nemrég szerepelt egy Deep Purple-dal, amelyen már David Coverdale is szerepelt. Ezúttal saját együttesével hallhatjuk, amint szerelme kihűléséről (tulajdonképpen házassága tönkremeneteléről) énekel.

A dalt sokszor játszották élőben is:

Érdekes módon kilenc évvel később ismét felvették saját számukat; ekkor már Steve Vai is a Whitesnake tagja volt.

Végül egy koncertváltozat a zenekar akkori felállásával:

Miután nemrég szerepelt a blogban egy házaspár együttesének dala, íme egy több évtizeddel korábbi sláger, amelyen egy férj és felesége énekelnek a véget nem érő szerelemről.

A dalnak rengeteg feldolgozása létezik. Ezek közül csak a legelsőt mellékelem: a New Seekers már 1971-ben előadta:

A Bad Time a Grand Funk utolsó nagy sikere volt. A következő évben az együttes ismét megváltoztatta a nevét, és zenéjük a hetvenes évek második felében fokozatosan elhalványult.

A dalt 1995-ben a Jayhawks dolgozta fel:

:

Ha valaki hiányolta volna az algebrát, a történelmet, a biológiát, a trigonometriát, esetleg a földrajzot a blog dalaiból, most magkapja őket. A tragikus sorsú Sam Cooke slágerét egy filmben hallottam először sok-sok évvel ezelőtt és nagyon megragadott, a szövegét is részben azonnal megjegyeztem. Évtizedekig azt sem tudtam, ki az énekes, aztán a szövege alapján leltem rá. Az 1 + 1 = 2-őn túl az előadó azért magasabb babérokra törne, abban reménykedik, hogy kitűnő tanulóként talán sikerülne meghódítania választottját. Az egykor szellemesnek számító szöveg manapság talán már inkább nevetségesnek hat, illetve inkább hatna, ha még hallgatnának ilyen zenét. 

Két feldolgozást azért mellékelek még az előző évezredből. 1965-ben a Herman's Hermits adta elő:

Art Garfunkel 1978-ban Paul Simonnal és James Taylorral közösen vette fel: