Bár nem mindenkinek való az éjszakázás, és nem mindenkinek van lehetősége a szerelmével tölteni azt, ezúttal azokról lesz szó, akik ezt megengedhetik maguknak. A mostani dalt Bruce Springsteen írta és ő is rögzítette elsőként, ám ez a változat akkor nem jelent meg. Az énekes-gitáros átengedte a számot Patti Smith-nek, aki legnagyobb sikerét aratta vele. Így a dal tulajdonképpen mindkettejükhöz kötődik.

Smith koncertjein a későbbiekben számtalanszor elénekelte. Íme néhány korai felvétel:

Springsteen saját bevallása szerint eredetileg elégedetlen volt "az újabb szerelmes dallal", ám a későbbiekben gyakran adta el koncertjein. Alant egy szintén korai változatot láthattok hosszű bevezetéssel, eltérő szöveggel és szólózó Boss-szal: 

1993-ban a 10.000 Maniacs is nagy sikert aratott vele az akkor éppen divatos MTV Unplugged koncerten előadott változatával:

A számtalan további feldolgozástól most megkíméllek benneteket, befejezésül íme egy különleges koncertfelvétel: több mint három évtizeddel az eredetit követően Springsteen és Smith együtt adták elő a U2 társaságában:

Ezúttal ismét egy újabb példát láthatunk a társadalmi elvárásokat áthágó szerelemre. Luther Ingram a házasságtörésről énekel:

A dal igazi örökzölddé vált. Sokan feldolgozták, Például Millie Jackson:

Rod Steawart a Faces tagjaként, majd szólóban is előadta:

Elénekelte Tom Jones is:

Cassandra Wildon jazz énekesnő is felvette a repertoárjába:

Szintén jazzes Della Reese változata:

A Smashing Pupkins az 1990-es évek egyik legismertebb alternatív rock együttese, a heavy metaltól a progresszív rockig és a pszichedeliától a popzenéig számos elemet vegyített zenéjébe. Mostani daluk első változatát 1998-ban vették fel, de csak 2014-ben jelent meg:

Másodszor 2000-ben rögzítették a dalt, ami az eredetinél hamarabbb jelent meg:

Egy koncertváltozat 1998-ból:

Ma Freddie Kinget hallhatjuk, amint a reménytelenül szerelmes férfi bánatát panaszolja. Nem is akárhogyan, hiszen az általa megszólaltatott "síró" gitárhang a rockzene egyik "archetípusa", amit később annyian utánoztak. A dalt elsőként 1960-ban rögzítette:

Koncertjein rendszeresen előadta:

Én Eric Clapton előadásában ismertem meg a dalt, aki számtalanszor eljátszotta. Elsőként még 1966-ban a John Mayall Bluesbreakers-szel, egy olyan koncerten, amelynek anyagát csak évekkel később tették közzé.

Másodszor a Derek and The Dominoes lemezén, ahol Duane Allman is besegített: 

Magával Freddie Kinggel közösen is előadták:

Egy 1996-os és egy 2004-es felvétel:

A héten hunyt el Sly Stone, a Sly and the Family Stone frontembere. Ebből az alkalomból egyik legismertebb felvételével emlékezem rá:

Előadták élőben az Ed Sullivan Showban is:

Tina Turner egyik legnagyobb sikerét is ezzel a dallal aratta:

A tegnapi dal szerzője, Stephen Stills a Buffalo Springfield után David Crosbyval és Graham Nash-el alkotott együttest. Crosby előzőleg a Byrds tagjaként vált ismertté. Ez a felvétele a hippikorszak szabad szerelmének, a hármas együttlétnek állít emléket. A téma ugyanakkor a korszakban sem számított túl hétköznapinak. Állítólag ezért nem jelenhetett meg a szerintem gyönyörű dal az együttes akkori lemezén - csupán két évtizeddel később adták ki:

Crosby a dalt a szintén kaliforniai Jefferson Airplane-nek ajánlotta fel, akik 1968-as lemezükön adták elő saját változatukat Grace Slick énekével:

Annak idején a Crosby, Stills, Nash & Young 1970 nyarán rögzített koncertlemezén hallhatták elsőként a szerző előadásában:

A rövid életű Buffalo Springfield az amerikai rockzene egyik meghatározó együttese volt. Nem pusztán saját dalaik miatt, hanem azért is, mert a későbbiekben három tagjuk (Neil Young, Stephen Stills és Richie Furay) is sikeres pályát futott be. Egyik legismertebb számuk a Bluebird 1967 nyarán jelent meg először egy csupán kétperces kislemezen. A hamarosan megjelenő nagylemezükön már közel négy és fél perc hosszú volt, sőt felvettek egy közel kilenc perces változatot is. Már a dal nagylemez változatán is feltűnő volt Stills és Young különleges gitár-kettőse, ami különösen izgalmassá tette a felvételt. Koncertjeiken még ennél is terjedelmesebben, egyre hosszabb szólókkal adták elő. 

A dalt évtizedeken keresztül játszották az együttes tagjai koncertjeinek. Az akkor még friss, éppen azokban a napokban megjelenő dalt előadták például az 1967. évi Monterey-i Fesztiválon is.

1969-ben a James Gang (Joe Walsh együttese) is feldolgozta:

Újabb két év elteltével a dalt szerző Stephen Stills második szólólemezére rögzített egy fúvósokkal támogatott változatot:

A mostani dal a Marshall Tucker Band első lemezéről származik. Az amerikai southern rock egyik jelentős felvételén a szerelmi csalódástól szenvedő férfi panaszát hallhatjuk. Először a rövidebb, kislemezen megjelent változat következik:

Így szólt nagylemezen:

Két koncertfelvételt is mellékelek 1973-ból és 1977-ből:

A dalt eredetileg az amerikai Chip Taylor szerezte, elsőként pedig a Wild Ones adta elő 1965-ben:

A Wild Thing a Troggs előadásában aratott nagy sikert a következő évben. Ez a változat már a hard rock, sőt a punk irányába mutat nyerseségével, egyszerűségével, keménységével.

A következő évben Jimi Hendrix adta elő a Monterey-i fesztiválon. Minden idők egyik leghíresebb fellépésének zárószámaként hangzott fel, és emlékezetes módon a gitáros hangszerét felgyújtva, majd összetörve, és a közönség közé hajítva fejezte be a koncertet. Ekkor és így vált világsztárrá.

1974-ben a Fancy nevű együttes aratott ismét sikert a dallal:

1977-ben az amerikai lányegyüttes, a Runaways adta elő:

Siouxsie Sioux együttese, a Creatures is eljátszotta bemutatkozó lemezén 1981-ben. Itt az énekest csupán egy dob kíséri, és az I Love You helyett azt is énekli, hogy I Hate You.

1984-ben az X nevű hard rock formáció vette fel a repertoárjába:

A következő évben Jeff Beck adta elő:

Végül egy élő változat 1986-ból Japánból:

Dr John a New Orleans-i jazz és blues sajátos ötvözetét adta elő. Egyik leghíresebb dala különleges éjszakai kalandot idéz meg.

A Band 1976-os búcsúkoncertjén is előadta: