A Queen legismertebb lemezének szerelmes dalán Brian May hárfán is játszik, és természetesen felcsendül Freddie Mercury utánozhatatlan hangja is.

A balladát rendszeresen játszották koncertjeiken is, ahol az énekes a közönséget vezényelte:

A Queen utolsó turnéján (1986-ban) a londoni Wembley stadionban adták elő. (Ugyanebben az évben került sor mára már legendás budapesti koncertjükre is.)

A héten ismét egy haláleset írta felül terveim. Elhunyt a rockzene egyik nagyasszonya. Tina Turner hosszú karrierje az 1950-es évek végén indult, már három évtizeddel ezelőtt film készült mesés pályafutásáról (ő maga is több filmben szerepelt). A hatvanas-hetvenes években rhythm and blues és soul zenét játszott, majd a nyolcvanas-kilencvenes években könnyedebb popszámokkal vált igazi világsztárrá. Az e heti dal saját fiatalságomat is idézi, amikor erre (és több ekkori felvételére) is táncoltunk, (még kazettán) hallgattuk akkori slágereit.

Ha már a kezdőknél tartottunk: a rocktörténelem kiemelkedő "belépője" a Chicago bemutatkozó lemeze. Ennek egyik legkiválóbb dala (mi más címet is viselhetne) a Kezdetek. Ebben a billentyűs szerelméről, a felhőtlen boldogság időszakáról énekel - ám mindezt akár az együttes pályafutásának indulására is érthetjük. A kiváló album nagyszerű jövő ígéretét hordozta. A Chicago hangzását mindig nagyon kedveltem. Itt például a gitár bevezetője után sorra lépnek be a hangszerek, a harsona és trombita szólóját követően pedig különféle ütősökkel szórakozva zárják a felvételt. (Ezt a részt eléggé elhúzták egyébként, a dal kislemezváltozatán nem is szerepel.)

A következő évben felvett koncerten láthatjuk is őket.

Eddig nem sok 1980-as évekbeli zenét hallhattatok ebben a blogban. Ezúttal egy olyan hírneves zenész dalához folyamodtam, aki sokkal inkább az előző évtizedbeli lemezeiért ismert. A hasonló című filmhez készült felvétel az "abszolút" kezdőkről szól, akik "abszolút" szerelmesek. Bár bolondnak tűnnek, "abszolút" észnél vannak, amikor együtt lehetnek. Amíg szerelmük rájuk mosolyog, másra igazából nincs is szükségük. Rick Wakeman játszik zongorán, Don Weller pedig nagyszerű szaxofonszólóval teszi még emlékezetesebbé a dalt.

Egy koncertváltozat 2000-ből, ahol az érdeklődők megcsodálhatják Bowie hosszú haját (amit egyébként ritkán növesztett).

A néhány napja elhunyt kanadai muzsikusra egyik híres dalával emlékszem. Ebben otthonában egyedül mereng azon, vajon mi lehet kedvesével, aki szórakozni ment a barátaival.

A dal egy élő változata:

Még abban az évben elkészült a szám első feldolgozása:

A legutolsó alig néhány hetes: a Depeche Mode adta elő ugyancsak szimfonikus kísérettel:

 Egy örök kérdés, ami a szerelmeseket foglalkoztatja (a macskán kívül):

Sokáig csupán a dalnak a szerző által előadott változatát ismertem. Nemrégiben tudtam meg, hogy elsőként (egy évtizeddel korábban) egy női együttes adta elő:

Az 1970-es évek egyik legismertebb amerikai énekesnője is elénekelte:

Egy gyönyörű feldolgozás a 2000-es évekből a fiatalon elhunyt angol Amy Winehousetól: 

Egy számomra nagyon kedves dal arról, hogy szükségünk van a másikra, és mennyi alkalommal, hány meg hány helyzetben fontos kimondani: szeretlek!

A költészet napja alkalmával erre a hétre egy megzenésített József Attila verset választottam (amit magam is többször énekeltem):

 1977-es felvételen:

Így szólt 1994-ben Sebestyén Mártával és Sebő Ferenccel:

Végül pedig egy különleges a capella változat:

Az amerikai southern rock egyik legismertebb együttesének második lemezéről való az e heti dal.

Az ír együttes 1988-as lemezének záródala:

 Így szólt a dal egy milánói koncerten:

Egy másik ír zenekar feldolgozása 2001-ből: 

Egy szintén ír zenész 2013-as változata: